2016. jún 08.

K&H bírság nem létező kedvezmény miatt..

írta: Csak OKosan
K&H bírság nem létező kedvezmény miatt..

Abiztostars_utasbiztositas-kartya.jpg Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 9 millió forintra bírságolta a K&H Biztosítót, mert tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a „K&H biztostárs utasbiztosítás” népszerűsítésekor. Valójában ugyanis soha nem alkalmazta azt az alapárat, amiből 10 százalékos kedvezményt hirdetett. Jó mi? :)

Erről azt kell tudni, hogy a fent említett cég a létező minden felületen (online, tv, egyéb) hirdette 2012-től 2016-ig ezt a lehetőséget, és akciót, közben pedig semmilyen kedvezményt nem kaptak az ügyfelek.

A GVH vizsgálata feltárta, hogy a vállalkozás soha nem alkalmazta a kalkulátorban feltüntetett alapárat, az online 10 százalék kedvezmény fiktív volt, azaz nem jelentett valós díjkedvezményt, mivel minden esetben része volt a biztosítás díjának az egyes érintett időszakokban. Az online vásárlók az akciós árat, a nem interneten szerződő fogyasztók pedig más konstrukciókat vehettek igénybe.

A K&H egyéb kereskedelmi kommunikációs eszközein tüntette fel, hogy utasbiztosítási termékét 10 százalékos online kedvezmény mellett értékesíti (pl. „-10%”, „10% online kedvezmény”), azonban a biztosító soha nem alkalmazta a nem kedvezményes biztosítási díjat.

A GVH a 9 millió forintos bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott. Súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat hosszú ideig tartott, több típusú reklámeszközön is megjelent, így a fogyasztók széles körét érte el. A GVH enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a K&H önként módosította kereskedelmi gyakorlatát, bár ezt a versenyfelügyeleti eljárás kései szakában – az előzetes álláspont kézhezvételét követően – tette. Ugyancsak enyhítő körülmény volt, hogy a biztosító részletesen kidolgozott és indokolt kötelezettségvállalási nyilatkozatot terjesztett elő.

 

Szólj hozzá

bírság k&h utasbiztosítás